A hópárduc magányosan él, csak a párzás idejére találkozik a hím a nősténnyel. Nagyjából 100 nappal a randevú után világra jön 2-3 kicsi. Fejlődésük elég gyors, hiszen két hónaposan már elkísérik anyjukat vadászni.

Dús bundája szürkés alapszínű, amit barna foltok díszítenek, hasa alja fehér. Világosabb alapszíne a hóban való rejtőzést segíti. A hópárduc erőteljes, fürge ragadozó, áldozataira lesből támad. Főként kőszáli kecskére, vadjuhokra, vaddisznókra és földön élő madarakra feni a fogát, de ha nagy hidegben nem talál elég ennivalót, háziállatokat próbál elejteni. A legeltető állattartás miatt természetes zsákmányállatai megfogyatkoztak, így erre a pótlásra sűrűbben rászorul. A dühös gazdák azonban kilövik őket - annak ellenére, hogy veszélyeztetett a faj -, és az értékes szőrmét eladják a bundakészítőknek. Ez az úri dámák nagy örömére és az állatvédők kifejezett bánatára ad okot, hiszen ha a védelmi és szaporító programok nem járnak sikerrel, a hópárducnak jó esélye van a kihalásra. Becslések szerint 3500-7000 egyede él vadon, de állománya - csupán Kirgizisz-tánban - megközelítőleg 50%-kal csökkent az elmúlt évtizedben. Az okot is könnyű megértenünk, ha tudjuk, hogy egy hópárduc bőre hatvanszor többet ér, mint egy munkás éves átlagbére.